A tévedés néha jó, tudod Amerikába is így jutott el az a hajó...
Ceruzával rajzolt fantomkép esküszöm, pont mint én!

Itt járok mégis szabadon én, vonz a veszély!
Bár őrültnek látszom de nézz meg jól, kinek is árthatnék?!
A külsőség is csak kifogás, egy megtévesztő máz.
Lehet zöld az ég és lehet kék a fű. Nekem mindegy hisz végül is így gyönyörű...

Varga Viktor : Zöld az ég ♫♪


Talán életem legnehezebb időszakát éltem át az előző pár hónapban.
Nem látta senki,mert próbáltam rejtegetni azt,amit valójában éreztem.
Nem vették észre maximum azok,akik már régóta ismertek.
Ők tudták mi bánt,mi bajom van,mért teszem,amit teszek,ők értették,
hogy mi volt a rossz,mi volt a hiba,mi nem volt jó nekem.Szerettem
valakit nagyon,de az a valaki elhagyott és nem szeretett többé.
Ez volt életem legnagyobb törése,szerintem sosem koppanok ekkorát
majd később,mert ennél nagyobb fájdalom számomra biztos,hogy nem
létezik.Bárki bármit tehet ezután,de ekkora fájdalmat nem tud okozni,
amekkorát ez az ember okozott azzal,hogy egyedül hagyott a világban.
Igen egyedül,nem éreztem magam akkoriban embernek sem,csak egy szellemnek,
aki kering az emberek között.Nem éreztem semmit csak azt,hogy egy
rettenetesen nagy űr van a testemben,főleg a szívem tájékán.Igen ezt
éreztem a legnagyobb fájdalmat,amit valaha okozhat nekünk egy másik
ember.Ő megtette,nem törődve azzal,hogy én mennyire odavagyok érte,
hogy neki adnám az életem is,ha kérné.Nem törődve a 23 hónappal,amit
egymás szívében örök emlékként leraktunk.Nem törődve a sok édes éjszakával,
forró öleléssel,nagy szerelemmel.Tudom,hogy sokat veszekedtünk,és tudom,
hogy ez volt a legnagyobb hiba,amit elkövettünk ketten együtt.De,ha
annyira akarta volna sikerült volna megjavítani a kapcsolatunkat.
De ő már nem akart tovább küzdeni kettőnkért.Lehet,hogy igaza volt,
már nem tudom,lehet,hogy kár lett volna küzdenünk azért,ami rég halott.
De számomra ez a szerelem annyira szép volt...számomra...igen,mert
nem tudom neki mit jelentettem én,talán semmit sem...Az emléke
örökre bennem marad,sosem felejtem el,hogy volt egy ilyen srác,
amilyen ő volt,hogy miket ígért,amiket nem tartott be,mert elhagyott.
Azt mondta mindig itt lesz velem,de tessék ennyit ért neki az igaz
szerelem.Remélem később majd visszaemlékszik ő is,hogy mennyire szép
volt és eszébe jut minden,ami velünk történt.A szívemből az övé
maradt örökre egy darabka és az ő szívéből is az enyém egy darab,
sosem tépem ki,mert tudom,hogy egyszer szép volt és nem akarom elfelejteni.
Csak néha égnek az emlékek és fájnak,és ha valaki ugyanazt a mondatot
mondja,hogy sosem hagylak el,akkor már nem hiszem el,mert így nem csalódok
akkorát.Azt hiszem néha a szívnek is meg kell fagyni addig még olyan nem
jön aki kiolvasztja és mindig ugyanolyan hőmérsékleten tartja,hogy újra
ne kövüljön meg.Igen minden szerelem után idő kell még beforrnak a sebek,
idő,hogy győzzük kivárni még jön egy másik ember,aki úgy szeret minket,
ahogy azt megérdemeljük.Idő kell...mindenhez...főleg ahhoz,hogy újra tudjunk
mást szeretni...Idő,amely valamikor lassan,valamikor gyorsan telik.Idő kell
ahhoz,hogy kiolvadjunk újra valakinél...:)