Boldog vége ennek úgysem lesz, Nálam százszor jobbat érdemelsz... Maradni esztelenség, elmenni képtelenség. Bilincsben él, aki téged így szeret. Hogy min is vesztünk össze, ki emlékszik már, ami elmúlt tudjuk, visszasírni kár. De régi álmunk néha, mégis visszajár. Egy percre visszajár... Elszorul a torkom, ha szembejössz velem, elárul az arcod, bár nem beszélsz Te sem. A boldogságunk mellett, csendben elmegyünk. Mondd miért jó így nekünk? Mindenki azzá válik, amivé tette a szeretet és a gyűlölet Szemedbe nézek és forog a világ velem, szép ez az élet, mert elhozott téged nekem. Az élet anélkül nem is megy tovább, hát jöjj velem, rontsd el ezt az éjszakát Mindig ami új, csak az a lényeges... az emlékekbe nehogy elmerülj.... Szép volt a régi nyár, jó volt a régi csók, de az élet mégis csak a jelennek ad jövőt. Bár álmaidban elindulsz a régihez, de mindig ami új, az az érdekes... Ábrándok nélkül a holnap nem hozhat kézzel foghatót. Cél nélkül nincsen küzdelem... A bánat vonatán a könny a társ. A végtelen a végállomás. Egy marcipán-ág, egy marcipán-völgy, egy marcipán-hegy, ó, egy mandulás-vaníliás töltött hegy. Gyere, kóstold meg! Egy fiú és egy lány , az első pillanatban játszanak csupán, de már az első csókban benne ég a láng, a mindent felemésztő olthatatlan vágy. A szenvedély. Arca közel, szeme ölel! Ha végre rám talált, egyszer egy álom, nem engedem, hogy köddé váljon! Meddig lesz enyém? Sivár kis életemre meddig tűz a fény? Most nincs könnyű dolgunk. Most búcsúzunk, majd holnap vagy később biztos találkozunk... Még találkozunk... Majd találkozunk... Találkozunk...